Őszinteség vagy taktikázás?
"Akik méltatlanul bánnak a nőkkel, azok kapják tőlük a legtöbb gyöngédséget, a nők azokkal a legkomiszabbak, akik a legalázatosabban viselkednek velük." (W. Makepeace Thackeray)
"Hivatalosan tanúsíthatom, hogy mainapság a férfiszívet nem a szépséggel, a koszttal, a szexszel, vagy a jellem csáberejével lehet megfogni, hanem csakis azzal a képességgel, hogy tudunk-e kissé közönyösnek mutatkozni... A férfiaknál kizárólag annak van sikere, aki borzalmasan bánik velük." (Bridget Jones naplója)
Szinte mindenki az őszinteség jelentőségéről beszél, hogy anélkül fabatkát sem ér egy párkapcsolat. Őszinte társat keresünk, de valahol izgalmasat. Nem ellentmondás ez?
Őszinteség vagy taktikázás? Melyik stratégiát követed?
Egyesek a teljes, szinte már nyers őszinteség hívei egy párkapcsolatban, és sokuk el is tudja fogadni annak következményeit, mások taktikáznak, vagyis időnként bizonyos dolgok elhallgatásával vagy azok és ezáltal önmaguk minél kedvezőbb színben való feltüntetésével igyekeznek PR-olni, fényezni magukat, így próbálva érdekfeszítőbbnek, izgalmasabbnak, titokzatosabbnak tűnni, hogy nehogy kiszámíthatóakká és esetleg unalmasakká váljanak.
A taktikázás módszere igenis szükséges sok esetben a sikeres hódításhoz és a partner megtartásához. Olyan mintha sokunkban ösztönösen benne lenne, tehát különösebben nem okoz bűntudatot, lelkiismeretfurdalást, mivel nem is jelent feltétlen hazugságot. Egyszerűen csak évezredek óta az egyik legjobban bevált módszer a szeretett személy figyelemfelkeltésének és a már megszerzett figyelme fenntartásának. Nincs benne semmi elítélendő egy bizonyos határon belül. Természetesen egy taktikázó hódító is lehet őszinte, csak éppen nem nyers és kitárulkozó módon.
Nem szabad elfelejteni, hogy a történelem nagy hódítói sem jutottak volna semmire, ha nem vetnek be cseleket, előre kidolgozott taktikai terveket. Ezzel jár a sikeres hódítás. Őszinteséggel, nyílt lapokkal nem lett volna sok esélyük a győzelemre. Nem hiába nevezik a nők és férfiak nagy csatáit is hódításnak.
Olykor a látszat a fontos, hogy ne érezze a másik, hogy megszerzett minket, mint egy örök tulajdont, mert akkor már nem lesz különösképp miért küzdenie, úgy érzi célba ért, övé a trófea és kényelmesen hátradőlhet, vagy éppen újabb trófea után nézhet.
Sokunkat elriaszt, ha valaki mindent megtesz, hogy kegyeinket elnyerhesse, valóban kiteszi szívét-lelkét, őszintén elénk tárja érzelmeit, hogy bebizonyíthassa, mi vagyunk a legfontosabbak az életében és bármire képes lenne értünk. És mi, mint egy megnyert csata utána a hódítók, leigázzuk, kifosztjuk és továbbtörtetünk.
Az elérhetetlenek vonzanak inkább, akiknek soha nem lehetünk biztosak az érzelmeiben, akiket soha nem tudunk teljesen megszerezni, akik figyelméért szakadatlan harcolnunk kell. Miért nem felelnek meg azok, akik szerelmében biztosak lehetünk, akik értünk harcolnak? Mert mellettük már hátradőlhetünk, nincs miért harcolnunk? Teljes érzelmi kitárulkozásuk, totális nyíltságuk nem okoz elég bizsergést, izgalmat?
Talán - mint a mesék hősei - szeretjük az akadályokat, a kihívásokat, ha meg kell küzdeni a vágyott személyért, célért. A könnyen megszerezhető dolgok érdeklődésünket könnyen el is veszíthetik, míg a verejtékkel megszerzetteket jobban megbecsüljük. Mi is hétpróbás hősök akarunk lenni.
A taktikázás egyfajta motivációs tényezőként működik és kezünkbe vehetjük általa a kapcsolat irányítását. Persze a taktikai lépéseknek nem csak a hódítás időszakában van aktualitása, hanem azt követően is a már meglévő párkapcsolat színezésére, nehogy az unalmas hétköznapok azt elszürkítsék. Tehát a különféle taktikai terveknek állandóan bevetésre készen kell állniuk, hiszen bármikor szükség lehet rájuk.
"Nem elég hódítani, meg kell tanulnunk csábítani" (Voltaire)
"Őszintének lenni veszélyes, hacsak nem vagy hülye is mellette" (George Bernard Shaw)
"Az őszinteség veszélyes dolog, és minél több van belőle, annál életveszélyesebb" (Oscar Wilde)
Miért van az, hogy stabil párkapcsolatra vágyunk, és mégis elriaszt minket a párkapcsolati stabilitás? Miért kell időnként kérdőjeleket, bizonytalanságot sugalló megjegyzéseket, tetteket elhintenünk? Az őszinteség sokunknak önmagában miért nem elég?
Ilyen egyszerű lenne a képlet?
őszinteség = unalmas kiszámíthatóság?
taktikázás = izgalmasabb párkapcsolat?
