Nálam maradt a szótára. Volt már ilyen. Még a koliban. Mondtam vigye el, mert nem akartam továbbkötődni hozzá, nem akartam később bánatot. A szótár azóta is nálam van, és azóta kétszer békultunk ki:S Most is itt maradt a szotar...
Most erőt vettem magamon, és szóltam neki, hogy hadd vigyem el neki, mert nem akartam többet látni, hiszen így is elég nehéz az egész.
Már az is furcsa volt, hogy visszahívott.
Beszélgetés:
- gyere el a szótárért, nem szeretnem, ha nalam maradna.
- most nem tudok, nem is olyan fontos, maradhat. nekem ugysem kell, használd.
- de van SAJÁTOM!
- akkor majd jovo heten erte megyek.
- nem akarom, mert csak nehezebb lesz, ha találkozunk.
- nem lesz nehezebb, de akkor majd, valamikor visszakerul.
- de nem tudom, mikor találkozunk legkozelebb.
- mar miert ne találkoznank?
- mert az nem lenne jo egyikonknek sem, csak fajna.gyere erte most, nem akarom, hogy rad emlékeztessen.
- jovo heten érte megyek.
- inkabb ne gyere, majd visszakerul.
- nem akarod higgadtan megbeszelni, nem erne meg?
- nem arrol van szo, hogy nem erne meg, megerne, de ÉN ezt már nem akarom (menekül...)
- mailemet megkaptad?
- meg.
Baratnom és SAJÁT reakciom: olyan, mintha itt akarna nalad hagyni valamit, hogy visszajohessen erte...és menekül, pedig csak változtatni kellene.
Hiaba, az elengedes nehez ugy...de ugy latszik, nem csak nekem.
